Az Egyesült Államokban nem olyan egyszerű átadni egy kisállatot egy menhelynek, mint leadni; ehhez papírmunka és ok kell az állat feladásához. Sajnos sokan azt állítják, hogy kutyájuk „féktelenül agresszív”, abban reménykedve, hogy az állatvédők számára elfogadhatóbbnak hangzik, mint a valódi okok, mint például „nem engedhetem meg magamnak” vagy „unom.
Enter Quarter, a kutya, akit „vicsorgó vadállatnak” tituláltak, és akinek hírneve megelőzte őt. A menhely munkatársai szkeptikusak voltak, de a szabályokat be kellett tartani. A kutya harapós viselkedése gyakran nem az ő hibája – ennek oka lehet a temperamentum vagy a megfelelő képzés hiánya, mindkettő megfelelő odafigyeléssel kezelhető. De mielőtt bármi megtörténhetett volna, Quarternek kötelező karanténba kellett esnie.
Ez heteket jelentett magánzárkában, elválasztva az emberektől és más kutyáktól. A karantén után Quartert állatorvoshoz vitték kontrollra, és ideje volt elkezdeni felkészíteni az örökbefogadásra. De milyen állapotban volt ennyi elszigeteltség után?
Kiderült, hogy Quarter nem is az igazi neve – a hivatalos neve Teddy volt. Amikor egy tapasztalt munkatárs hazavitte megfigyelésre, gyorsan kiderült: Teddy egyáltalán nem volt agresszív. Valójában csak egy ijedt, félénk kutya volt, aki kétségbeesett szeretetre vágyik. Nem vicsorgott, hanem szerető családra vágyott.
Így Teddy története boldog fordulatot vett, mivel egy új család fogadta örökbe, és új államba költözött. A menhely dolgozói számára ez egy újabb emlékeztető volt az emberek kifogásaira, amikor impulzív módon örökbe fogadnak, majd elhagynak állatokat. De Teddy számára ez egy új, fényesebb élet kezdete volt.
