Az esküvőnk napján hirtelen megjelent egy masnival díszített koporsó.
Soha nem fogom elfelejteni ezt a pillanatot. Életünk legboldogabb napjának kellett volna lennie.
Minden tökéletesen megszervezett volt. A ruha, a szabadtéri szertartás, a felakasztott virágok, a nevetés, a boldogság könnyei. A vendégek lágyan világították meg a napot, és a szívem hevesen vert, miközben végigsétáltam a folyosón.
A leendő férjem izgatottan, csillogó szemekkel várt rám.
És hirtelen, ebben az idilli jelenetben, megtörtént az elképzelhetetlen.
A zenét a kavicson csörlő kerekek zaja szakította félbe. Minden szem a tisztásra vezető ösvényre szegeződött. Egy fekete ruhás férfi, akit senki sem ismert, egy hosszú szekeret tolt maga előtt… amelyen egy koporsó feküdt.
A koporsó világos fából készült, gondosan csiszolt, a fedelére pedig egy hatalmas fehér masni van tökéletesen megkötve.
Hitetlenkedés moraja futott végig a tömegen. Valaki felállt, valaki idegesen nevetett, arra a következtetésre jutott, hogy ez valakinek a nagyon rossz tréfája. De a férfi hallgatott. Lassan, kérlelhetetlenül mozgott, dermedt tekintettel, mintha parancsot teljesítene.
„Megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy kitől származik, és miért küldték.”
Megállt közvetlenül az oltár előtt, közöttünk. A vőlegényem megpróbált mondani valamit, de elcsuklott a hangja.
Reszkettem, bénultam, képtelen voltam levenni a tekintetemet a koporsóról. Aztán a férfi előhúzott egy fehér borítékot, és átnyújtotta nekem. Az elején a nevem állt, egy első látásra felismerhető kézírással.
A nővérem kézírása volt. A nővéremé, aki három évvel ezelőtt eltűnt.
Remegve bontottam ki a levelet. A szavak egyszerűek voltak:
„Ma a te napod van, de soha ne feledd azt, akit elárultál.”
A szívem összetört. Ez a koporsó… egy metafora volt. Vagy fenyegetés. Vagy talán valami sokkal rosszabb.
Nem emlékszem, hogyan végződött a szertartás. Csak azt tudom, hogy a koporsót elvitték, a férfi eltűnt, és azóta árnyék vetült az esküvőnkre.
Ami a boldogság ígéretének kellett volna lennie, egy megoldhatatlan rejtéllyé változott.
És néha, rémálmaimban látom, ahogy ez a fehér masni lassan kibomlik…
…mintha valami belül ki akarna törni.
