Semmilyen körülmények között ne engedjük a gyerekeket ezeknek a rózsaszín gyöngyöknek a közelébe a kertben – nem ártalmatlanok.
Azon a reggelen a kertben voltunk, élveztük a csendet és a napsütést. Miközben a bokrokat fedeztük fel, a lányom hirtelen megállt, és lenyűgözte valami furcsa dolog, ami egy növény szárához volt rögzítve.
Apró rózsaszín gyöngyökből álló csomó volt, tökéletesen elrendezve, fényesen és szinte aranyosan. Kíváncsian nyúlt feléjük, készen arra, hogy megérintse őket…
Szerencsére időben közbeléptem. Amit láttunk, az nem egy dísz volt, és nem is egy furcsa gyümölcs, hanem valami más… valami, amit nem mindennap látsz az ember, és aminek nem szabadna egy gyerek kezébe kerülnie.
Ösztönösen tudtam, hogy a legjobb, ha nem nyúlok hozzá. Volt valami túl furcsa ebben a tökéletesen rendezett masszában… Elővettem hát a telefonomat, lefényképeztem, és elküldtem egy barátomnak, akit érdekel a botanika és a természettudomány.
Néhány perccel később nagyon világosan válaszolt nekem:
„Semmilyen körülmények között se engedje a gyerekeket a közelébe.”
Később felhívott és elmagyarázta, hogy valójában… Megbántuk, hogy majdnem megtörtént.
Végül felfedeztem, hogy a Pomacea canaliculata az, egy Dél-Amerikában őshonos csiga.
Megjelenése itt, erdőnk szívében, váratlan volt: ez a faj invazív fajként ismert.
Egy természetvédelmi szervezettel folytatott beszélgetések során megtudtam, hogy az élénk rózsaszín szín a héjukban található karotinoidoknak köszönhető, ami természetes védekező mechanizmus a ragadozók ellen.
Érdeklődéssel figyeltem, ahogy a kis hangyák közelednek és megtámadják a legyengült petéket. Egy igazi mikro-környezet mozgásban.
Invazív státusza ellenére bizonyos csodálatot érzek iránta.
Módszeres rituáléja, amelyet minden nap ismételgetett, megérintett. Emlékeztetőül szolgált arra, hogy az élet gyakran részletekből és láthatatlan munkából épül fel.
Azóta minden reggel visszajövök, hogy megnézzem, sikerült-e.
Néha találok új petéket, néha csak a mozgásának nyomát. De mindig egy kicsit boldogabban távozom.
