Az egész magyar színházi közösséget megrázta a hír, hogy Voith Ági, a Jászai Mari-díjas színésznő, rendező és művész 81 éves korában elhunyt – most pedig előkerült az utolsó, halála előtti interjú is, amelyben olyan mélyről fakadó gondolatokat osztott meg, amelyek még emlékezetesebbé teszik örökségét.
A legendás művésznő nemcsak színházi sikereiről beszélt, hanem arról is, hogyan élte meg a lassabb életet, amellyel az utóbbi években váltotta fel a régi, pezsgő színpadi pályát. Az interjúban elárulta, hogy továbbra is megőrizte belül azt a 25 éves, renitens, bohém lányt, aki valaha volt, még ha az idő múlása ennek látható jeleit is hozta az életében.
Voith Ági felidézte, milyen sűrű és gazdag volt a pályafutása: egyik premier követte a másikat, barátokkal töltött esték, filmforgatások és szinkronmunka jellemezte életének korábbi szakát. Mindezek után az interjúban arról is mesélt, milyen jóleső nyugalmat talált Nagykovácsiban, ahol az utóbbi években élt, még akkor is, ha néha nehezebben mozdult ki otthonról.
A beszélgetésben a gyerekkor emlékei is előkerültek: elmondta, hogy amikor a történelem viharai miatt szülei külföldre menekítették, egy évig apácákhoz jártak iskolába Olaszországban és Svájcban, ami számára fájdalmasan hiányos éveket jelentett, hiszen akkoriban nagyon hiányoztak neki a barátai és a családja.
Ági azt is elmondta, hogy most, a csendesebb életet élve, egy régi álma vált valóra azzal, hogy könyvet kezdett írni családjáról, művészi pályájáról és személyes történeteiről, ám ezt a munkát már nem fejezhette be.
Voith Ági életének utolsó hónapjaiban még erős volt a kapcsolata a szeretteivel, és az interjúban melegséggel beszélt hosszú párkapcsolatáról is – arról a kapcsolatáról, amelyben több mint négy évtizedet töltött Döme Zsolttal, valamint arról a barátságról is, amelyet korábbi férjével, Bodrogi Gyulával ápolt.
Ez az utolsó interjú nemcsak egy művész életének lezárását jelenti, hanem egy olyan ember gondolatait is, aki a múló időről, a múlt emlékeiről és az elcsendesedésről beszélt szeretettel és őszinteséggel, mindezt még a halál közelségében is.
