Március 10-én lenne nyolcvanéves a magyar színjátszás egyik legendás alakja, Venczel Vera. A színésznő neve generációk számára forrt össze a klasszikus magyar filmekkel, hiszen olyan emlékezetes nőalakokat formált meg, amelyek máig élnek a nézők emlékezetében. Cecey Éva, Szentirmay Katinka vagy éppen Otrokóczy Rozália – mind olyan szerepek, amelyekkel örökre beírta magát a magyar kultúra történetébe.
Sokan úgy érezték, mintha a sors eleve arra teremtette volna, hogy életre keltse a magyar irodalom legendás hősnőit. A Gárdonyi-, Mikszáth-, Móricz- és Jókai-művek világában különös természetességgel mozgott, és már fiatalon olyan alakításokat nyújtott, amelyek azonnal országos ismertséget hoztak számára. Főiskolás évei alatt már komoly filmes feladatok találták meg: a Kárpáthy Zoltánban, az Egri csillagokban és számos más alkotásban is feltűnt, miközben a televízió és a színház világa is tárt karokkal várta.
A hatvanas évek történelmi filmjeinek egyik meghatározó arca lett. Szépsége, törékeny megjelenése és különleges kisugárzása azonnal megragadta a közönséget. Egy korabeli kritikus úgy fogalmazott róla: a külseje csak még inkább kiemelte azt a tehetséget, amely már egészen fiatalon is egyértelműen látszott. Mégis akadt valaki, aki már akkor sejtette, hogy a pályája később nehezebb fordulatokat is tartogathat.
A színpadon azonban soha nem fogyott el körülötte a levegő. A Vígszínház társulatának tagjaként egész életében fontos és izgalmas feladatok várták. Itt olyan szerepek találták meg, amelyekben igazán kibontakozhatott, és amelyekről maga is mindig nagy szeretettel beszélt. Úgy érezte, ebben a közegben valóban megbecsülik, és megkapja azokat a lehetőségeket, amelyek egy színész számára a legfontosabbak.
A filmvilágban azonban történt valami különös. Bár korábban egymást érték a filmes szerepek, 1970 és 1980 között egyetlen mozifilmben sem szerepelhetett. A jelenség sokak számára máig rejtély. Akkoriban a magyar filmgyártás rendkívül központosított rendszerben működött, és egy szűk szakmai kör döntött arról, ki kap lehetőséget a vásznon. Ha valaki valamiért kikerült ebből a körből, könnyen előfordulhatott, hogy éveken át nem hívták forgatásra.
A háttérben többféle magyarázat is felmerült. Elképzelhető, hogy egyszerűen megváltozott a filmek hangulata és stílusa: a hetvenes években a realista, társadalmi történetek kerültek előtérbe, miközben Venczel Verát sokáig inkább a finom, romantikus nőalakok megformálójaként tartották számon. De az sem kizárt, hogy a televízió számára tartogatták őt, hiszen ebben az időszakban rengeteg tévés produkcióban tűnt fel. Csak ebben az évtizedben harminchat televíziós alkotásban szerepelt, és rádiójátékokban is rendszeresen hallhatták a nézők és hallgatók.
Hogy valójában mi történt, arra ma már talán soha nem kapunk pontos választ. A kérdés megmaradt a színházi és filmes legendák között, Venczel Vera pedig ezt a titkot magával vitte. Egy azonban biztos: akár filmben, akár a színpadon vagy a televízióban látta a közönség, minden egyes szerepében ott volt az a különleges elegancia és finom erő, amely miatt generációk rajongtak érte.
