Három hosszú hónappal az után, hogy Kálloy Molnár Péter távozott az élők sorából, özvegye, Lestár Ágnes még mindig a gyász legsötétebb mélységeivel küzd – és most olyan élményről beszélt, ami sokak számára szinte hihetetlennek tűnik.
A Jászai Mari‑díjas színész halála mély sebet hagyott a családjában és a magyar közönség szívében. December 1‑jén, 55 éves korában hunyt el gyors lefolyású, súlyos betegsége következtében, amiről csak a legszűkebb családi kör tudott valódi részleteket. A tragédia mindenkit váratlanul ért, és máig több kérdést hagy maga után.
Lestár Ágnes a Tények Plusz kamerái előtt beszélt első ízben arról, hogyan próbálja feldolgozni férje elvesztését a két gyermeke mellett. A mindennapok küzdelmei, a hiány és az éjszakák csendje mindennél nehezebbnek bizonyultak számára. Mint fogalmazott, a család minden este imádkozik Péterért, és úgy tesznek, mintha még mindig köztük lenne.
Ágnes elárulta: bár eddig még nem álmodott a férjével, a gyerekek már többször is látták őt békés, szeretetteljes álmokban. Ezeket a pillanatokat számukra óriási erőforrásnak érzi, de saját fájdalmával más módon próbál megbirkózni. Néha úgy érzi, hangosan beszél hozzá, nem csak magában, olyan erősek az érzései és a vágy, hogy Péter jelen legyen.
A gyász és a hiányérzet azonban olyan erős volt, hogy Ágnes egy rendhagyó élmény mellett döntött: szellemidézésre ment. Elmondása szerint nem bűvésztrükköket keresett, hanem azt, hogy igazán közel érezhesse magát férjéhez. A szeánsz különleges és érzelmekkel teli pillanatokat hozott számára, amikor úgy érezte, mintha Péter valóban ott lett volna.
„Voltam szellemidézésen, és rettenetesen nagy élmény volt” – mondta Ágnes, aki kérdésekkel készült, és tiszta szívvel akart válaszokat kapni. Hitt abban, hogy ha nem a racionalitást keresi, hanem a szeretetet, akkor valami egészen különleges történhet. Szerinte nem csak a levegőt nézte, hanem érezte, hogy a jelenlét valóságos volt még akkor is, ha nem látta vagy hallotta azt kézzelfogható módon.
A szellemidézés során elmondása szerint számos olyan üzenetet kaptak, amelyekben Péter ismételgette: „nagyon hiányzol” és „nagyon szeretlek”. Egy alkalommal a tábla jelei szinte „odaszaladtak hozzá”, majd szinte pörgő tempóban írták ki a szavakat „szeretlek, szeretlek”, amit alig tudtak elolvasni. Ágnes számára ezek az üzenetek megerősítést adtak abban a hitben, hogy a szeretetük túlmutat a halálon, és valahogy tovább él.
Ez az élmény most nem csupán egy különös sztori – legalábbis annak tűnik –, hanem egy küzdelem a gyásszal, és egy próbálkozás, hogy a fájdalom közepette is megtalálja a szeretet hangját, bármi módon is.
