Horváth Gréta őszintén beszélt arról, hogy az utóbbi időszakban egy rendkívül ritka autoimmun betegséggel kellett szembenéznie, amely teljesen felborította a mindennapjait, és fizikailag is komoly megpróbáltatásokat okozott számára.
Elmondása szerint sokáig bizonytalan volt abban, hogy egyáltalán megossza-e a történetét a nyilvánossággal, végül azonban úgy döntött, hogy megtöri a csendet, mert a külvilágban több félreértés is keringett az állapotával kapcsolatban. Azt is hangsúlyozta, hogy a tünetek kezdetben még enyhének tűntek, de nagyon gyorsan súlyosbodtak.
A betegség során a testén kiütések és hólyagok jelentek meg, amelyek fokozatosan egyre nagyobb területet érintettek. Gréta szerint a fájdalom idővel olyan mértékűvé vált, hogy a legegyszerűbb mozdulatok – mint a leülés, felállás vagy akár a járás – is rendkívül nehézzé váltak számára.
A helyzetet tovább nehezítette, hogy az orvosok szteroidkezelést alkalmaztak, amely bár szükséges volt, erős mellékhatásokkal járt. Ennek hatására a teste felvizesedett, és az arca is megváltozott, ami újabb lelki terhet rótt rá, különösen a külső megjegyzések miatt.
A megszólalásában kiemelte, hogy eleinte nem gondolta volna, hogy ilyen súlyos állapot alakulhat ki, és azt hitte, jó a fájdalomtűrő küszöbe. Idővel azonban rá kellett jönnie, hogy ez a helyzet teljesen más, mint amit korábban valaha átélt.
A családja és közeli környezete végig mellette állt, ami számára különösen fontos támaszt jelentett a nehéz időszakban. Úgy fogalmazott, hogy ez az élmény nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is próbára tette, és sokszor teljesen kedvetlenné és kimerültté vált.
A történet így nem csupán egy egészségügyi nehézségről szól, hanem egy olyan időszakról is, amely alapjaiban változtatta meg a mindennapjait és az önmagához való viszonyát.
