A magyar színházi világot pótolhatatlan veszteség érte, és a fájdalom súlya talán senki vállát nem nyomja annyira, mint Bodrogi Gyuláét. A Nemzet Színésze, aki évtizedeken át elválaszthatatlan volt Voith Ágitól, most a nyilvánosság előtt is megmutatta azt a mély sebet, amit a művésznő távozása ejtett a szívén. Bár az élet útjaik egy ponton elváltak, a köztük lévő lelki kapocs soha nem szakadt meg, és a gyász pillanataiban Bodrogi minden szava egy-egy könnycseppként hullott a múlt emlékeire.
Bodrogi Gyula hangja elcsuklott, amikor felidézte a közösen töltött éveket, a színpadi sikereket és azt a különleges szövetséget, ami csak két ilyen kaliberű művész között jöhet létre. Az emlékezés során megelevenedett a múlt minden apró részlete: a közös nevetések a takarásban, a nagy premier utáni koccintások és az a mély tisztelet, ami a válásuk után is megmaradt közöttük. A színészóriás nem titkolta, hogy Ági nemcsak a felesége és gyermeke anyja volt, hanem a legfőbb bizalmasa is, akivel a nap minden szakában képesek voltak megvitatni az élet dolgait.
A temetés és a búcsúztatás részletei kapcsán Bodrogi elárulta, hogy a fájdalom még mindig annyira friss, hogy nehéz szavakat találni a megnyugvásra. Úgy érzi, egy darab szakadt ki belőle, hiszen Voith Ági jelenléte biztonságot és állandóságot jelentett számára a változó világban. A művésznő betegségének utolsó szakaszában is próbálták tartani egymásban a lelket, de az elkerülhetetlen vég végül mégis mindenkit készületlenül ért. A gyászoló színész kiemelte, hogy Ági tartása és méltósága az utolsó pillanatig példaértékű volt, és így is szeretné megőrizni őt az emlékezetében.
A környezetükben élők is tanúsítják, hogy ez a kapcsolat messze túlmutatott a hagyományos barátságon. Még az utolsó időkben is gyakran beszéltek telefonon, és Bodrogi számára természetes volt, hogy minden fontos döntés előtt kikérje az egykori társa véleményét. Most, hogy ez a hang elnémult, a csend szinte elviselhetetlen a budai otthon falai között. A Nemzet Színésze hangsúlyozta, hogy bár a közönség egy zseniális színésznőt veszített el, ő a legfőbb támaszát és a múltjának legfényesebb csillagát gyászolja. Az elkövetkező időszak a csendes emlékezésé lesz, miközben próbálja feldolgozni a felfoghatatlant: Voith Ági már nincs többé, de az emléke örökké ott él majd minden egyes tapsban, ami a színpadon elhangzik.
