A XIII. kerület szívében, a Pozsonyi út patinás épületei között most dermesztő csend honol. Az a társasház, amely évtizedeken át a hazai rock and roll királyának, Fenyő Miklósnak az otthona volt, most a mély gyász fekete színébe burkolózik. A bejárati kapunál sötéten lengedező fekete zászlók és a jampikirály emlékére gyújtott mécsesek végeláthatatlan sora emlékezteti a járókelőket arra a felfoghatatlan veszteségre, amely az egész országot megrázta. A legendás zenész 78 esztendősen, egy súlyos tüdőgyulladás és annak könyörtelen szövődményei következtében távozott az élők sorából, az utca lakói pedig azóta is képtelenek feldolgozni az imádott ikon hiányát.
A környéken élők és a helyi vendéglátóhelyek dolgozói most megtörten emlékeznek vissza arra, milyen ember is volt valójában a zárt ajtók mögött Fenyő Miklós, amikor letette a mikfont és kilépett a reflektorfényből. Az egyik közvetlen szomszédja a könnyeivel küszködve, elcsukló hangon idézte fel a mindennapos találkozásokat, amelyek örökre beleégtek az emlékezetébe. Elnézést kértek a könnyeikért, de mint mondták, még mindig hihetetlenül nehéz és fájdalmas erről beszélni. Fenyő Miklós a hétköznapokban is pontosan olyan volt, mint a színpadon: teljesen önazonos. Soha nem látták elhanyagoltnak, mindig abszolút tip-top formában mutatkozott, elmaradhatatlan Ray-Ban napszemüvegében, hamisítatlan rock and roll viseletben, tökéletesen belőtt séróval és a stílusához illő, makulátlan cipőben. Ugyanakkor rendkívül csendes emberként ismerték a házban, aki nem igazán bocsátkozott hosszas beszélgetésekbe a lakótársakkal, megőrizte a maga elegáns távolságtartását.
A lakók azt is észrevették, hogy az énekes mellett az utolsó időszakban egy szerető és gondoskodó társ állt. Volt egy kedves párja, aki mindenben támogatta, rengeteget segített neki és hűségesen ott volt mellette a legnehezebb napokban is. A szomszédok elmondása szerint az elmúlt hetekben a művészből már egyre kevesebbet lehetett látni a lépcsőházban, szinte kizárólag a szerelmét látták jönni-menni, ahogy Fenyő Miklós állapota miatt intézte a mindennapi teendőket.
A Pozsonyi út kultikus helyszínei, különösen a Dunapark Kávéház, szorosan összefonódtak a zenész mindennapi rituáléival. Az ott dolgozó felszolgálók pontosan tudták, mire vágyik a jampikirály, ha betér hozzájuk. A bécsi virsli volt a abszolút kedvence, szinte mindig azt rendelt, és elmaradhatatlan kísérőként egy erős hosszú kávét fogyasztott hozzá.
Egy másik helyi vendéglátós egészen intim és exkluzív részleteket osztott meg a sztár magánéletéről. Hosszú éveken át szolgálta ki őt az egyik kávézóban, és az ismeretségük idővel olyannyira méllyé vált, hogy a legenda meghívta őt a saját lakásába, a zárt ajtók mögött rendezett, privát pókerpartikra. A történetben az a leginkább paradox, hogy Fenyő Miklós valójában egyáltalán nem szeretett pókerezni, a kártyajáték maga hidegen hagyta, ám a jó társaságot, a baráti nyüzsgést annál jobban imádta. Emiatt szervezte meg újra és újra ezeket az exkluzív összejöveteleket az otthonában. Különösebb kedvenc alkoholos itala nem volt, a dohányzásért viszont rajongott. A régi szép időkre emlékezve a pincér felidézte, hogy amikor a Dunapark Kávéház galériáján még szabad volt a füstölés, Miklós rengeteget ült ott a baráti körével. Nemegyszer Charlie is ott ült mellette, együtt élvezve a füstös kávéházi délutánokat és a kötetlen beszélgetéseket. Az utolsó hetekben azonban ezek a törzshelyek is árván maradtak, a környéken már egyre kevesebbet látták felbukkanni a rock and roll örök királyát, aki most már az angyalokkal pókerezik odafönt.
