Korda György életében vannak olyan emlékek, amelyek az évtizedek múlásával sem halványulnak el. Egy ilyen különleges történet kapcsolódik Szécsi Pálhoz is, a magyar könnyűzene legendás alakjához, akivel ugyan nem voltak közeli barátok, mégis hosszú éveken át ismerték egymást, egy társaságba jártak, és ugyanazokon a fesztiválokon léptek színpadra. Korda György most egy olyan régi történetet idézett fel, amely első hallásra talán jelentéktelennek tűnhet, ám számára máig különleges jelentőséggel bír: Szécsi Pál egy alkalommal kettétépett egy tízforintost, majd az egyik felét neki adta. Korda pedig azóta is őrzi. Az apró emlék immár csaknem fél évszázada megvan neki. A két énekes neve összefonódott a magyar zene történetével, de kapcsolatukról Korda György most egy fontos részletet is tisztázott. Bár jól ismerték egymást, és kölcsönösen elismerték a másik tehetségét, valójában nem voltak igazán közeli barátok. Közös társaságba jártak, gyakran találkoztak, és pályájuk is sok ponton keresztezte egymást. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején mindketten a magyar tánczene ismert előadói voltak, így természetes volt, hogy ugyanazokon a rendezvényeken és fesztiválokon szerepeltek. Korda György azonban nemcsak egy régi ismerősként emlékezik Szécsi Pálra. Szavai alapján pontosan tudta, milyen hatalmas tehetség volt, és soha nem tekintett rá riválisként. Sőt, az egyik legismertebb történetük éppen egy olyan dalhoz kapcsolódik, amely végül Szécsi Pál egyik nagy slágerévé vált. A történet még a hatvanas évek végén kezdődött, amikor Korda György és régi barátja, Vándor Kálmán elutaztak a San Remó-i fesztiválra. Több dalt is meghallgattak, majd a dalszövegíró arra kérte Kordát, válasszon közülük. A kiválasztott dalokhoz később magyar szöveg született, így lett többek között a „Vado a lavorare” című számból a „Kár itt minden szóért”, az „I giorni dell’arcobaleno” pedig a „Szivárványfényben” címet kapta. A harmadik dal azonban egészen más utat járt be. Ez volt Peppino Gagliardi „Settembre” című szerzeménye, amely végül Szécsi Pál előadásában vált igazán ismertté Magyarországon. A magyar címe „Violák” lett, és a dal hatalmas sikernek bizonyult. Korda György ma már mosolyogva idézi fel, hogy tulajdonképpen ő választhatott a dalok közül, és mégsem ő énekelte el mindegyiket. Mégsem érzett emiatt csalódottságot vagy féltékenységet. Éppen ellenkezőleg: örült annak, hogy Szécsi Pál kapta meg a dalt, amely végül fontos szerepet játszott a pályafutásában. Korda szerint egyiküknek sem volt oka irigykedni a másikra. Mindkettőjüknek megvolt a saját közönsége, saját sikerei és saját útja. Ez a fajta kölcsönös tisztelet akkoriban talán természetesebbnek tűnt, mint manapság, amikor a sztárvilágban gyakran mindenki mindenkit riválisnak lát. Korda György azonban úgy emlékszik, hogy Szécsi Pál tehetségét őszintén elismerte, és biztos benne, hogy ez fordítva is így volt. A legmeghatóbb emlék azonban mégsem egy dalhoz vagy egy fesztiválhoz kapcsolódik. Hanem egy tízforintoshoz.
Korda György felidézte, hogy a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején sokat jártak társaságba. Fiatalok voltak, sikeresek, élvezték az életet, és természetesen az ital is előkerült az esti összejöveteleken. Egy ilyen alkalommal Szécsi Pál és Korda György együtt is alaposan felöntöttek a garatra. Aztán Szécsi Pál egyszer csak odalépett Kordához, elővett egy tízforintost, amely abban az időben még jelentős összegnek számított, majd kettétépte. Az egyik felét Korda kezébe adta, és mindössze ennyit mondott neki: „Tedd el!” Korda György pedig megtette.
De nem úgy, ahogy egy pillanatnyi, mulatós este után az ember általában megőriz valamit. Nem dobta ki később, nem felejtette el, és nem veszett el az évtizedek alatt. A félbetépett tízforintos még ma is megvan neki. Közel ötven évvel később is őrzi azt a kis darabot, amely számára sokkal többet jelent egy régi pénzérménél. Ez az apró tárgy egy egész korszakot idéz fel számára: a fiatalságot, a sikereket, a koncerteket, a közös társaságokat és azt az időszakot, amikor még egyiküket sem szólították úgy, hogy „Gyuri bácsi”. Talán éppen ezért olyan különleges ez az emlék. Egy régi, kettétépett tízforintos ma már szinte értéktelen tárgynak tűnhet, Korda György számára azonban felbecsülhetetlen. Nem a pénz értéke miatt, hanem azért, mert egy olyan emberhez kötődik, akinek az életét és pályafutását már régóta a magyar zene történetének részeként tartjuk számon. Szécsi Pál tragikusan fiatalon távozott, de dalai megmaradtak, és generációk hallgatták, majd fedezték fel újra őket. Korda György pedig most arról beszélt, hogy bízik benne: a dalaik még évtizedek, sőt akár egy évszázad múlva is megszólalnak majd. Ebben talán nincs is semmi túlzás. A valódi slágerek ugyanis nem egyszerűen egy korszakhoz tartoznak. Időről időre újra életre kelnek, amikor valaki meghallja őket egy régi lemezen, egy rádióban, egy koncerten vagy akár egy családi összejövetelen. Korda György és Szécsi Pál öröksége ezért nem csupán a zenéről szól. Egy olyan korról is mesél, amelyben két sikeres énekes ugyanazon a pályán mozgott, mégsem egymás legyőzésében látta a saját sikerét. És közben ott maradt egy félbetépett tízforintos is, amely talán minden híres dalnál többet mesél arról, milyen volt az az időszak, amikor két fiatal, sikeres énekes még csak élte az életét, és egyikük sem tudhatta, hogy évtizedekkel később egy ilyen apró emlék lesz az, amelyik változatlanul összeköti őket.
