Szekeres Pál életét egyetlen autóbaleset örökre megváltoztatta. 1991-ben, egy németországi versenyről hazafelé tartva a kisbusz felborult, a fiatal vívó pedig kirepült a járműből. Gerince eltört, és a sérülés következtében élete hátralévő részére kerekesszékbe került. Több mint három évtizeddel később azonban már nem úgy tekint arra a napra, mint amely mindent elvett tőle. Egy friss interjúban arról beszélt, hogy ha visszamehetne az időben, talán még akkor is beülne ugyanabba az autóba.
A kijelentés első hallásra meghökkentő, különösen annak tudatában, hogy Szekeres Pál számára az 1991-es út súlyos következményekkel járt. A sportoló azonban ma már egészen más szemmel nézi a történteket. Nem felejti el a balesetet, és azt sem tagadja, hogy komoly árat fizetett érte, ugyanakkor úgy érzi, az azt követő évtizedek olyan élményeket és eredményeket hoztak számára, amelyek miatt nem tudja egyszerűen csak tragédiaként értelmezni az életét.
A baleset idején Szekeres Pál még a hagyományos értelemben vett olimpiai karrierjét építette. 1988-ban, a szöuli olimpián a magyar tőrcsapattal bronzérmet szerzett, és 1991-ben is komoly tervei voltak. A következő olimpiai szereplésre készült, amikor a németországi verseny után hazafelé tartó kisbuszban bekövetkezett a tragédia.
Szekeres az interjúban felidézte, hogy többször is szólt a sofőrnek, hogy lassítson. Elmondása szerint a jármű olyan gyorsan haladt, hogy a kanyarokban még a kerekei is megemelkedtek. Egy közlekedési helyzet félreértése után a sofőr kapkodni kezdte a kormányt, majd a kisbusz felborult. Szekeres kirepült a járműből, és már a kirepülés közben eltört a gerince.
A következő időszak fizikailag és lelkileg is rendkívül nehéz volt. Amikor Németországban egy rehabilitációs központban az orvos elkezdte elmagyarázni neki, hogyan fogják a jövőben kerekesszékben mozgatni, Szekeresből feltört a kétségbeesés. Mindenkit kiküldött a szobából, és másfél órán keresztül sírt.
Ezután azonban lassan elkezdett alkalmazkodni az új helyzethez. Körülötte olyan embereket látott, akik szintén kerekesszékben éltek, mégis sportoltak, társasági életet éltek, dolgoztak és terveket szőttek. Ez fontos felismerés volt számára. Adott magának egy évet, hogy meglássa, mire képes az új körülmények között.
A sport pedig hamarosan újra visszatért az életébe. Szekeres nem egyszerűen folytatta a vívást, hanem új szintre emelte a pályafutását. Alig hét hónappal a baleset után már Európa-bajnok lett kerekesszékes vívóként. 1992-ben Barcelonában paralimpiai aranyérmet szerzett, majd 1996-ban Atlantában további két paralimpiai bajnoki címet nyert.
Így vált Szekeres Pál a sporttörténet egyik különleges alakjává. Ő lett az első sportoló a világon, aki ugyanabban a versenyzői minőségben olimpiai és paralimpiai érmet is szerzett. Az 1988-as olimpiai bronz után tehát a kerekesszékes vívásban is a világ élére került.
A sikerek azonban nem jelentették azt, hogy a baleset minden következménye egyik napról a másikra eltűnt. Szekeres szerint a vívásban könnyebb volt újrakezdenie, mint a mindennapi életben. A vívóruhát vissza tudta venni, a kézmozdulatok és a korábban megszerzett rutin megmaradtak. Azt kellett megtanulnia, hogy támadáskor többé nem tud hátralépni. Ezt nagyjából egy év alatt sikerült megszoknia.
A hétköznapi élethez való alkalmazkodás ennél jóval hosszabb folyamat volt. A sportoló úgy fogalmazott, nagyjából öt év kellett ahhoz, hogy ismét önmagát érezze. Közben korábbi tervei is egyik pillanatról a másikra megváltoztak. A Testnevelési Főiskolán államvizsga előtt állt, és korábban külföldi edzősködést vagy akár étteremnyitást is elképzelt magának. A baleset után azonban újra kellett építenie az egész jövőképét.
Ebben hatalmas szerepe volt a családjának, a barátainak és az edzőjének is. Szekeres korábban egy interjúkötet bemutatóján arról beszélt, hogy a baleset után felesége, Anikó, valamint családja szeretetteljes környezete jelentette számára az egyik legfontosabb kapaszkodót.
A sporttársak sem hagyták magára. A rehabilitáció alatt a kórházi ágya valóságos találkozóhellyé vált, még külföldről is érkeztek hozzá vívók. Ez számára akkor különösen sokat jelentett, amikor még nem tudta, milyen élet vár rá.
Szekeres a balesetet okozó sofőrnek végül megbocsátott, de azt mondja, nem felejtett. Különösen nehezen dolgozta fel, ahogyan a sofőr a történtek után viselkedett, és hogy soha nem kért tőle bocsánatot. A balesetet azonban nem szándékos tettként értékeli, ezért képes volt eljutni a megbocsátásig.
A történet egyik legérdekesebb része mégis az, amikor megkérdezték tőle: ha visszamehetne 1991-be, újra beülne-e ugyanabba az autóba.
Szekeres válasza nem egyszerű igen vagy nem volt. Végiggondolta mindazt, ami a baleset után történt vele: a feleségét, három gyermekét, barátait, sportolói és szakmai sikereit. Felidézte az esküvőjét, gyermekei születését és azokat a pillanatokat is, amelyekről a baleset nélkül talán egészen másképp alakult volna az élete.
Éppen ezért úgy fogalmazott, hogy nem tudja, nem ülne-e be mégis újra. Elképzelhetőnek tartja, hogy a baleset nélkül más ember lett volna, és talán egy egészen más, számára kedvezőtlenebb életet élt volna. Nem állítja, hogy a tragédiának örül, és nem próbálja kisebbíteni annak következményeit. Egyszerűen úgy látja, hogy azóta annyi értékes dolog történt vele, amely ma már egészen más megvilágításba helyezi az 1991-es napot.
Szekeres Pál pályafutása valóban különleges ívet rajzol ki. Egy olimpiai érmes vívóként került kerekesszékbe, majd alig több mint fél évvel később már Európa-bajnok volt. Ezután paralimpiai bajnoki címeket szerzett, és évtizedeken át meghatározó alakja maradt a kerekesszékes vívásnak.
Az élete később a sporton túl is új irányt vett. Közigazgatási és közéleti munkát vállalt, a fogyatékossággal élő sportolók ügyével pedig hosszú éveken keresztül foglalkozott. A Magyar Vívó Szövetség szerint 1991-es balesete után is folytatta sportpályafutását, és később a sportág egyik meghatározó személyisége lett.
A történet talán legfontosabb része mégsem az érmek száma, hanem az a szemlélet, amellyel Szekeres ma visszatekint a múltra. Nem akarja letagadni a veszteségeket, de nem engedi, hogy az 1991-es baleset legyen az egész élete egyetlen meghatározása.
Saját szavaival ez az ő sorsa és az ő keresztje, amelyet cipel, és amelyet láthatóan képes elviselni. Az a mondat pedig, hogy talán újra beszállna ugyanabba az autóba, nem a baleset következményeinek elutasításáról szól. Sokkal inkább arról, hogy Szekeres Pál ma már az egész életét egyben látja: a tragédiát, a kerekesszéket, a paralimpiai aranyakat, a családját, a munkáját és mindazokat az embereket, akiket azóta megismert.
Harmincöt évvel azután, hogy az az autó végleg megváltoztatta az életét, Szekeres Pál már nem csak azt látja, mit veszített el azon az úton. Azt is látja, mi minden következett utána. És talán éppen ezért tud ma olyan választ adni egy kérdésre, amelyre kívülállóként szinte lehetetlen lenne egyszerűen felelni.
