2018 júniusában egyetlen pillanat alatt változott meg László Attila élete. A Hungaroringen, a Német Túraautó Bajnokság futamán dolgozott pályabíróként, amikor egy versenyautó a vizes aszfalton megcsúszott, és elütötte őt a boxutcában. A baleset olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a bal lábát térd alatt amputálni kellett. A történtek után hosszú rehabilitáció és nehéz lelki küzdelem várt rá, ő azonban nem akarta, hogy a baleset határozza meg a hátralévő életét.
László Attila története nem csupán egy tragikus sportbalesetről szól. Arról is, hogyan próbálhatja meg valaki újra megtalálni a helyét a világban akkor, amikor egyik napról a másikra olyan akadályokkal kell szembenéznie, amelyekre korábban még gondolni sem kellett. A sport számára a baleset előtt is fontos volt, és később is kapaszkodót jelentett. A felépülés során fokozatosan kezdett visszatérni azokhoz a tevékenységekhez, amelyeket szeretett, miközben újra kellett tanulnia, mire képes a teste a megváltozott körülmények között.
A baleset után kórházi kezelés és rehabilitáció következett. A fizikai felépülés mellett a történtek lelki feldolgozása is komoly feladatot jelentett. Nemcsak a sérülés következményeivel kellett együtt élnie, hanem azzal a tudattal is, hogy az addig természetesnek vett mozdulatok és hétköznapi tevékenységek hirtelen nehézzé válhatnak. A családja támogatása fontos erőt adott neki ebben az időszakban.
A korábbi pályabíró azonban nem akart lemondani az aktív életről. Protézissel kezdett újra mozogni, és igyekezett minél több sportágat kipróbálni. Kerékpározott, futott, duatlonozott, és a gokartozás is az elfoglaltságai közé tartozott. Mindez nem azt jelentette, hogy minden nehézség eltűnt, hanem azt, hogy megpróbálta megtalálni a lehetőségeket a megváltozott élethelyzetében.
A futás különösen fontos mérföldkőnek számított. A sportoláshoz speciális protézist kapott, amellyel gyorsabban és természetesebben tudott mozogni. Saját beszámolója szerint az eszköznek köszönhetően már majdnem úgy tudott futni, mint a balesete előtt. Ez komoly eredmény volt egy olyan ember számára, akinek korábban azzal kellett szembesülnie, hogy a bal lábát nem lehet megmenteni.
László Attila a teqballban is megtalálta a helyét. A magyar fejlesztésű sportág a labdarúgás és az asztalitenisz elemeit ötvözi: a játékosok egy ívelt asztalon játszanak futball-labdával. Attila nemcsak űzte ezt a sportot, hanem a teqball népszerűsítésében is szerepet vállalt. A Blikknek 2021-ben arról beszélt, hogy a sportág mellett dolgozik, és igyekszik minél több emberhez eljuttatni annak hírét.
A baleset után az autóvezetéshez is visszatért. 2020-ban egy különleges lehetőség révén ismét versenyautóba ülhetett a Hungaroringen. Egy automata váltós, 350 lóerős Seat León Cuprát próbálhatott ki, és több mint húsz kört tett meg a pályán. A tesztvezetés számára nem egyszerűen az autózás élményéről szólt: a fékezéssel és a protézis használatával kapcsolatos aggodalmait is le kellett győznie.
A vezetés eleinte szorongást okozott neki. Kérdés volt, hogyan tudja majd kezelni a pedálokat, és képes lesz-e biztonságosan irányítani az autót a művégtagjával. A csapat ezért külön megoldást alkalmazott a protézis rögzítésére. Ahogy azonban haladtak a körök, a kezdeti félelem fokozatosan enyhült. A beszámolója szerint az első kanyar után már sokkal nyugodtabban vezetett, a célegyenesben pedig óránként 200 kilométeres sebességre is felgyorsult.
Mindez különösen jelentős volt annak fényében, hogy a baleset éppen a Hungaroringen történt. A helyszínhez visszatérni önmagában is nehéz lehetett, ám a tesztvezetés lehetőséget adott arra, hogy új élményekkel kapcsolja össze a pályát. Nem felejtette el, mi történt vele, de nem is akarta, hogy kizárólag a baleset emléke határozza meg a kapcsolatát a motorsporttal.
A felépülés ugyanakkor nem jelentette azt, hogy minden fájdalma megszűnt. A Blikknek arról is beszélt, hogy a csonkja időnként erősen fájt, és a fantomfájdalommal is meg kellett küzdenie. Előfordult, hogy a kislányával szeretett volna elmenni a játszótérre, de a fájdalom miatt végül otthon kellett maradnia. Ezek a pillanatok emlékeztették arra, hogy a mindennapi élethez való visszatérés nem mindig egyenes út, és a látható eredmények mögött továbbra is ott lehetnek a nehéz napok.
A családja eközben fontos része maradt az életének. A 2021-es beszámoló idején arról is örömmel mesélt, hogy másodszor lett édesapa: megszületett a kisfia. Felesége és gyermekei jólléte különösen sokat jelentett neki, és saját bevallása szerint a gyerekek bearanyozták a mindennapjait. A család szeretete olyan támaszt adott számára, amely a sportolás és a rehabilitáció mellett is segítette a továbblépésben.
Attila a saját tapasztalataival másoknak is szeretett volna erőt adni. Úgy érezte, hogy a közösségi médiában megoszthatja mindazt, amit a sérülésről, a felépülésről és az újrakezdésről megtanult. Nem állította, hogy a nehézségeket könnyű leküzdeni, de fontosnak tartotta, hogy azok, akik hasonló helyzetbe kerülnek, lássák: a súlyos sérülés után is lehetnek céljaik, örömeik és új lehetőségeik.
László Attila történetének legfontosabb tanulsága talán éppen ez: az újrakezdés nem azt jelenti, hogy az ember elfelejti a történteket, vagy többé nem érez fájdalmat. Inkább azt, hogy a veszteségek mellett is megpróbál új célokat találni, és lépésről lépésre visszaszerezni az irányítást a saját élete felett. A 2018-as baleset örökre megváltoztatta a mindennapjait, de nem vette el tőle a sport iránti szeretetét, a családja közelségét és a vágyat, hogy másoknak is reményt adjon.
