A magyar könnyűzene történetében kevés olyan dal létezik, amely annyira mélyen beépült volna a közös emlékezetbe, mint Presser Gábor legendás szerzeménye, a Neked írom a dalt. Generációk éneklik együtt koncerteken, baráti összejöveteleken vagy akár egy-egy spontán pillanatban. A dal azonban egészen különös körülmények között született meg – és eredetileg egészen más indulatok vezették a zeneszerzőt, mint amit ma a közönség érez belőle.
A történet a Locomotiv GT időszakához kötődik. Presser Gábor 1971-ben alapította a zenekart Barta Tamással, Frenreisz Károllyal és Laux Józseffel. Az együttes hamar népszerű lett, és nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is rendszeresen koncertezett, például Angliában és az Egyesült Államokban. Az egyik amerikai turné azonban váratlan fordulatot hozott: két zenész végül kint maradt a tengerentúlon, ami akkoriban komoly politikai következményekkel járt.
A történtek után a hatóságok és a cenzorok különös figyelemmel kezdték vizsgálni a zenekar minden lépését. A dalok szövegeit alaposan átnézték, és a zenészek úgy érezték, hogy folyamatos ellenőrzés alatt állnak. Presser Gábor szerint ez az időszak hatalmas feszültséget okozott, és egy ponton úgy érezte, muszáj reagálnia arra a helyzetre, amelyben a művészeknek magyarázkodniuk kellett a dalaik miatt.
Ekkor született meg a gondolat, hogy ír egy dalt, amely tulajdonképpen válasz a cenzúrára. A zeneszerző elhatározta, hogy világossá teszi: nem azoknak ír, akik íróasztalok mögött ülve döntenek mások sorsáról. A dal eredeti indulata tehát inkább tiltakozás volt, egyfajta dacos üzenet azok felé, akik ellenőrizni próbálták a művészetet.
A végeredmény azonban egészen más lett, mint amit Presser eredetileg elképzelt. Ahogy a dal formálódott, egyre inkább a hétköznapi emberekről kezdett szólni. Azokról, akik hajnalban kelnek, dolgoznak, tanulnak, gyógyítanak, tanítanak vagy éppen fáradtan térnek haza egy hosszú nap után. A dal így végül mindenkihez szólt: az újságárustól az orvosig, a tanártól a hétköznapi munkásokig.
Amikor először megszólalt koncerten, a zenekar sem számított arra, ami történt. A közönség szinte azonnal együtt kezdte énekelni a refrént, mintha mindig is ismerték volna. Presser Gábor később úgy emlékezett vissza erre a pillanatra, hogy amikor a színpadról kiáltott egy „hééé”-t, a tömeg egyszerre válaszolt, és az egész helyszínt betöltötte a közös éneklés hangja. A zenekar tagjai csak álltak a színpadon, meghatódva, mert a dal már nem az övék volt, hanem a közönségé.
Azóta évtizedek teltek el, de a Neked írom a dalt népszerűsége nem halványult. Sokak számára ez a szám nemcsak egy sláger, hanem egy korszak emléke, amely összeköti az embereket. Presser Gábor számára pedig talán éppen ez a legnagyobb meglepetés: hogy egy dühből született dal végül olyan üzenetet hordoz, amely generációkat hoz közelebb egymáshoz.
