Galla Miklós, a magyar abszurd humor koronázatlan királya és a L’art pour l’art Társulat alapítója, ismét bebizonyította, hogy a legnehezebb élethelyzetekben sem hagyja el sem az ereje, sem a kreativitása. A népszerű művész nemrégiben kórházi kezelésre szorult, ami érthető módon aggodalommal töltötte el népes rajongótáborát, ám Miklós a kórterem fehér falai között sem adta át magát a csüggedésnek. A gyógyulás hosszú és olykor monoton folyamatát egy egészen különleges módon törte meg: ecsetet ragadott, és a betegágyánál is folytatta azt a szenvedélyes festészeti munkát, amely az utóbbi években élete egyik legfontosabb tartóvonalává vált.
A művész őszintén beszélt arról a fizikai és lelki állapotról, amelybe a kórházi tartózkodás kényszerítette. Elmondása szerint a falak szűkössége és az orvosi vizsgálatok súlya alatt sokan összeroppannának, de ő a színekben és a formákban találta meg a kiutat. A festés számára nem csupán hobbi, hanem egyfajta meditáció és terápia, amely segít elterelni a gondolatait a betegségről és a fájdalomról. Miklós elárulta, hogy még a vizitek és a kezelések szüneteiben is a vászon fölé görnyedve dolgozott, mintha minden egyes ecsetvonással egy darabot visszanyerne a szabadságából és az egészségéből.
A kórházi személyzet és a betegtársak is értetlenül, de csodálattal figyelték, ahogy a humorista a tőle megszokott precizitással és egyedi látásmóddal alkotja meg legújabb műveit a steril környezetben. Galla nem titkolta, hogy a bezártság és a bizonytalanság érzése néha őt is megérintette, de a rajongóitól kapott rengeteg támogató üzenet és szeretet hatalmas lökést adott neki a folytatáshoz. Kifejtette, hogy a művészet ereje ilyenkor mutatkozik meg igazán: képes hidat verni a szenvedés és a szépség között, és értelmet adni a legnehezebb perceknek is.
Bár az állapota javuló tendenciát mutat, Miklós továbbra is óvatos marad, és minden erejével a teljes felépülésre koncentrál. A kórházban készült festmények pedig örök emlékeztetők maradnak számára és a közönség számára is arról, hogy a szellem szabadságát semmilyen kórterem nem korlátozhatja. Galla Miklós hangjában ott bujkált a jól ismert irónia, de ezúttal egy mélyebb, bölcsebb tónus is vegyült bele, ahogy arról vallott: az életigenlés a legjobb orvosság, és ő már alig várja, hogy újra a színpadon vagy a műtermében üdvözölhesse azokat, akik mindvégig mellette álltak a bajban.
